Élt egyszer egy kakas egy kis falu közelében az erdőben. Amikor beesteledett, kukorékolni kezdett egyfajta hangon, pirkadatkor megint kukorékolásba fogott egy másfajta hangon, s amikor már egészen megvirradt, ismét más módon kukorékolt. Egy napon arra járt a tigris és megkérdezte tőle:

- Miért hivalkodsz a hangoddal? Minden este és reggel olyan Iármát csapsz, mintha halálodra készülnél. Senkit sem hagysz nyugodtan aludni.

Erre a kakas azt válaszolta a tigrisnek:

- Semmit sem értesz. Azért kukorékolok. hogy mindig figyelmeztessem a falu alvó lakóit, hogy meddig kell aludniuk, mikor kell felébredniük, munkához fogniuk, hogy a betevő falatot megkeressék.

- Ugyan már ne légy ilyen ostobán nagyképű és kérkedő! Mert mire jó a kukorékolás? Hitvány egy állat vagy, csak nyugtalanítod az embereket, megtöröd a csendet, a mély álomban alvók nyugalmát. Fülük, fejük fáj már a te idegesítő rikácsolásodtól. Most azonban nyomban szét is téplek!

- Tigris! Ne pusztíts el elhamarkodottan. Légy nagylelkű és engedj szabadon. Hagyd meg az életemet, hogy a falu parasztjainak hasznára lehessek. Ha nem kukorékolok többet, hogyan fogják megtudni, hogy mikor kell munkába állniuk? Mert jól figyelj: amikor először kukorékolok, a falusiak azt mondjak egymásnak: "Ideje lefeküdni. nemsokára leszáll az este." Amikor másodszor kukorékolok a parasztok felébrednek felélesztik a tüzet, felteszik a rizst párolni és a reggeli étkezéshez készülődnek. Harmadik kukorékolásomra pedig az emberek egyből tudják, hogy hamarosan egészen kivilágosodik, s ideje munkába menniük.

Az alvó falusiak amikor meghallották a kakas hangját amely a virradat közeledtét jelezte, felébredtek, felkeltek. Munkába igyekezve az erdő szélén megpillantották a tigrist, amint éppen arra részült, hogy megragadja a számukra annyira értékes kakast. A parasztok egymáshoz futottak segítségért, összefogtak, kihegyezett botokkal körbefogták és megölték a tigrist.

Fordította: Takács László