Bár az űrutazás sokakat érdekel, az azonban csak keveseknek jut eszébe, hogy vajon mi történhetett azokkal a kísérleti állatokkal, amelyek önszántukon kívül az embert megelőzve jártak az űrben. A szenzáció ugyanis csak addig tartott, míg visszatértek a földre, de arról, hogy mi lett később a sorsuk, vajmi keveset tudni.

Az ötvenes években az USA több mint tíz csimpánzot gyűjtött be Afrikából. Legtöbbjük azonnal a Holloman légierőbázisra került, ahol komoly kiképzést és felkészítést kapott. Erre azért volt szükség, hogy képesek legyenek mind fizikailag, mind mentálisan elviselni a rájuk váró űrutazással járó fáradalmakat, nehézségeket. Az út során a tudósok az űrutazás legkülönbözőbb, elsősorban fiziológiai hatásait tanulmányozták rajtuk, ezt követően pedig immár a Földön különböző laboratóriumokban újabb fáradságos, és nem egy esetben igen kellemetlen, sőt fájdalmas vizsgálatokon kellett átesniük. Az emberi pilótákkal majdnem azonos elbánásban és kiképzésben részesültek. A centrifugában való pörgés, a kompressziós kamra és antigravitációs állóképesség-tesztek mindennaposak voltak számukra.

Miután a légierő tökéletesen és lelketlenül kihasználta ezeket az állatokat, és már semmi hasznuk nem származott belőlük, úgy döntöttek, hogy megválnak a valódi "űr-úttörőktől". Meglehetősen érzéketlen módon feleslegesnek nyilvánították a szerencsétlen, sokkal többre érdemes csimpánzokat, és árverésre bocsátották őket. A hadsereg kapzsiságát jelzi, hogy pénzt csinált azokból az élőlényekből, amelyeknek köszönhetően az Egyesült Államok biztonsággal küldhetett embereket a légkörön túlra.

Sok majmot olyan laboratóriumok vásároltak fel, amelyek még embertelenebb körülmények között tartották az állatokat, és kegyetlen kísérleteknek vetették alá azokat. Egyes esetekben például AIDS- és hepatitis-teszteket végeztek rajtuk. A világűrt megjárt majom többsége végezte érdemtelen módon, egy műtőasztalon, élveboncolás, vagy mérgező szerek testükbe fecskendezése által...

Jane Goodal és Carol Noon vezetésével azonban akció indult megmentésükre, és pert indítottak a légierő ellen a csimpánzok felügyeleti jogáért. Hosszú bírósági procedúrák után befolyt kétmillió dollár, melyből Fort Pierce mellett megvettek egy kis szigetet, amin berendezték a ma is működő menhelyet, amit fákkal, tavakkal és két csimpánzzal telepítettek be. A szerencsés módon életben maradt amerikai űrcsimpánzok a sok-sok viszontagság után végre megpihenhettek.

Különös, hogy az állatok a hadseregnél eltöltött idő alatt szinte teljesen hozzászoktak a "pilótaélethez", és az új otthonukban meglehetősen nehezen oldódtak fel. Úgy viselkedtek, mint egy világéletében katonaként szolgált, leszerelt ember, aki csak nehezen tud eligazodni a polgári lét zűrzavarában. Egy idő után azonban rájöttek, hogy itt már nincsenek elvárások, kényelmetlen és fájdalmas kísérletek, és a menhelyen dolgozók őszinte szeretete is segített oldani a gátlásaikat, félelmeiket. Az otthonba kerülő majmok néhány hónap után végre kezdtek úgy viselkedni, mint "földhözragadt" társaik, az igazi csimpánzok.

A menedékhelyen élő nyugalmazott űrcsimpánzok kedvenc menüje a földiepres meglepetés, de szívesen fogyasztják a bedobált salátát, a friss szilvát, körtét és más gyümölcsöket is. Gondozóik hagyják, hogy a csimpánzok maguktól jöjjenek rá a dolgok értelmére.